X. Nyári Filozófus Tábor

 

 A BBTE Magyar Filozófiai Intézete, a 127-es filozófiai önképzőkör és a Pro Philosophia Alapítvány július 9–12. között tartja Csíkszépvízen a X. Nyári Filozófus Tábort szakmabelieknek és tájékozódóknak.

A Filozófus Tábor három napos szakmai, önképző és szórakoztató program, aktív kikapcsolódás és kapcsolatépítés. Célja a filozófiai gondolkodásban és a mai világban való tájékozottság bővítése, a gondolkodó- és kifejezőkészség fejlesztése, elsősorban értelmező szakszöveg-olvasás, filozófiai viták, filmértelmezések, valamint szabadidős- és sporttevékenységek révén. A tábor helyszíne a Csíkszépvíz közelében található Kishavas Panzió, túrázásra is alkalmas hegyvidéki környezetben, ahol sportpálya és fürdőmedence is van. Az idei tábor szakmai programjainak témái: 1.) Vágy–test–szöveg 2.) Feminizmus, kapitalizmus, reproduktív munka (a 127-es Filozófiai Önképzőkör rendezvénye); 3.) Az antropocén filozófiája.

A tábori programokon való aktív részvétel a filozófia szakos hallgatók felkészülésének szerves része. Ugyanakkor, a szervezők szeretettel várják a táborba a középiskolások Filozófiai Esszépályázatának idei nyerteseit. A tábor a filozófia szakos egyetemi hallgatók, illetve a filozófiai esszépályázaton díjazott középiskolás diákok számára ingyenes (támogatott). A programok mellett a szállás (3, 4 és 6 ágyas szobákban) és az ebéd is ingyenes. A reggeliről és a vacsoráról továbbra is mindenki maga kell gondoskodjon. Mivel a rendelkezésre álló keret és a helyek száma korlátozott, a szálláskerettel való ésszerű gazdálkodás érdekében kérjük, hogy az érdekeltek július 5-ig jelezzék részvételi szándékukat, az érkezés és a távozás napjának a megjelölésével az iungvari@gmail.com e-mail-címen.

Részletes program itt.

A szövegolvasó szemináriumok (letölthető) szövegei:

Kérchy Anna: Tapogatózások. A test elméleteinek alakzatai

Földényi F. László: Szép szex?

Mán-Várhegyi Réka: Boldogtalanság az Auróra-telepen (részlet)

Vincze Enikő: Feminizmus, nők, férfiuralom. Egy történet, több változatban

Silvia Federici: A munka felhalmozása és a nők leértékelése

Roswitha Scholz: Patriarchátus és Árutársadalom: Nemiség Test Nélkül

Dipesh Chakrabarty: A történelem klímájáról, négy tételben

Bruno Latour: Ágencia az antropocén korában

Antropocén, hosszú időtartam, világ-ökológia (angol nyelvű szövegszemelvények alapján: pdf01, pdf02)

 

Szervezők: Gregus Zoltán, Szigeti Attila és Ungvári Zrínyi Imre