Közelítések a szocializmus évtizedeinek filozófiai teljesítményéhez
A 2023-as tanévkezdő konferenciánk, a címében foglaltakkal összhangban, a múlt század 40-es éveitől a 80-as évek végéig terjedő időszak, a szocializmus filozófiai jelenségei, ezen belül elsősorban az erdélyi magyar szellemi élet hozadékai, ezek előzményei és a későbbi folyamatokra való kihatásai kutatására összpontosító előadásokra ad alkalmat. Ezzel új konferencia sorozatot indítunk útjára, amelynek évente sorra kerülő rendezvényei egy hosszabb távú kutatási projekt keretében születő eredmények, tapasztalatok bemutatására, megvitatására nyújtanak lehetőséget. Az erdélyi szellemi környezetben jól artikulálódó összefüggések majdhogynem laboratóriumi feltételeket kínálnak ilyen kutatások számára, az elért eredmények viszont tágabb körben is hasznosíthatók. A tárgyterület viszonylagos szűkre szabottságából adódó esetleges hátrányok a könnyebb áttekinthetőség előnyével párosulnak.
A jelzett időszakban a filozófiai képzést és kutatást a marxista filozófia hegemóniája, a társadalmi-politikai gyakorlatot uraló ideológiai beállítódásnak való alárendeltség, a szellemi mozgástér nagyfokú behatároltsága jellemezte. E tendencia azonban korántsem volt egységes. A négy évtized folyamán több korszak különíthető el az erőteljesen dogmatikus, a szellemi mozgásteret minimálisra korlátozó időszakoktól az enyhülés jeleit mutató, a gondolkodás nagyobb szabadságát biztosító, az újításra fogékonyabb, a kritikai attitűd érvényesítését jobban toleráló időszakokig. A marxizmus szellemi dominanciája nem mindig fejtett ki egyoldalúan uniformizáló hatást. Nem zárta ki teljesen az újabb tudományos eredmények iránti érdeklődést, sem az eltérő álláspontokkal folytatott „párbeszédre” való hajlamot.
A hatvanas-hetvenes évek folyamán a visszafojtott szellemi energiák szabadabbá váló áramlása filozófiai téren újszerű gondolatokat, kérdésfeltevéseket, nyelvezetet eredményezett. Ismertté váltak a marxizmuson belüli nyugati reformtörekvések, felfokozódott a fiatal Marx filozófiai teljesítménye iránti érdeklődés, s mindez kiegészült a kortárs marxista és polgári gondolkodók eszméi iránti fogékonysággal. Voltak, akik az ötvenes évekre jellemző dogmatizmus veszélyeinek a kritikai feltárásával, a saját álláspontjuk önkritikai felülvizsgálatával próbálkoztak, mások a filozófiai hagyomány újraértékelésével, és megint mások eredeti gondolatkonstrukciók kimunkálásával kísérleteztek. Az egyetem padjaiból alighogy kikerült fiatal értelmiségiek érdeklődése az úgymond ‒ legalábbis a felszínen ‒ ideológiamentesnek tűnő tudományelméleti, kommunikációelméleti, nyelvfilozófiai, episztemológiai kérdések felé fordult.
A filozófia iránti igény az akadémiai szférán túlmenően a tágabb kulturális környezetben is jelentkezett: filozófiai fogalmak és gondolatok váltak ösztönzőivé különféle irodalmi, művészeti, közéleti vitáknak; a filozófiai gondolkodásmóddal járó burkolt vagy nyíltan vállalt kritikai attitűd nem-filozófiai képződményekbe is beépült, helyet kapott az irodalomelméleti, irodalomkritikai szövegekben, a szociológiai, szociográfiai, etnológiai, művészettörténeti vizsgálódások módszertani koncepcióiban. E folyamatokra ösztönzőleg hatott a filozófiatörténeti kutatások, szövegkiadások, könyvkiadás megélénkülése, a kulturális sajtóban (Utunk, Korunk, Igaz Szó, A hét, Tett) kifejtett publikációs tevékenység.
A zártabb vagy szabadabb légkör nyilván eltérő hatással volt azok munkásságára, akik ebben az időben éltek. Tagadhatatlan, hogy a korszak filozófiai életét erőteljes megosztottság jellemezte, mind a résztvevők egyéni felkészültsége, szakmai tájékozottsága, mind pedig gondolkodásmódjuk, alkotói törekvéseik, közéleti szerepvállalásaik, nemzedéki hovatartozásuk tekintetében, ami a szakmai teljesítmények tartalmi jegyeiben és színvonalában is visszatükröződött. Ezért a szereplők felsorolása itt nemcsak igen hosszadalmas lenne, hanem számos pontatlanságot is eredményezne. Csak az egyes teljesítményekre irányuló konkrét kutatások mentén rajzolhatók meg ténylegesen e szellemi tér markánsabb erővonalai, s a résztvevők ezek által behatárolt személyes játékterei.
A szocializmus négy évtizedének a filozófiai tevékenységeit és azok eredményeit mindmáig a hallgatás fala veszi körül. Az azóta eltelt harminc év folyamán nem végeztek számottevő kutatásokat sem az akadémiai szférában, sem azon kívül, nem írtak értékelő és kritikai tanulmányokat, nem születtek monográfiák, s nem került sor e filozófiai teljesítmények kapcsán a filozófiai hagyománnyal, illetve az aktuális szellemi állapotokkal való hatásösszefüggések feltárására és értelmezésére. Az egyre intenzívebbé váló történelmi és irodalomtudományi kutatásokhoz képest a filozófia egyfajta „lemaradása” tapasztalható.
Az aktualitás szintjéről a filozófiai hagyomány folyamatára visszatekintve egy törésvonal észlelhető, s egy hiányállapot rajzolódik ki, ami egyszerre utal egy filozófiailag üresnek és értéktelennek tűnő korszak beékelődésére, másrészt a 90-es évek elejétől újrakezdődő filozófiai aktivitás hagyományon kívüliségére, gyökértelenségére. Ebben nyilván közrejátszott a rendszerváltás eufóriájában életre kelt elutasító magatartás mindenféle dogmatikus és ideologikus elfogultsággal szemben, amihez gyakorta társultak a valós kritikai szembenézést mellőző sommás, előítéletes, nivelláló, többnyire semmitmondó ítélkezések, a kerülő magatartás, az el-hallgatás bejáratott technikái, a vérszegény újraértékelési próbálkozások elmarasztaló megítélése ‒, mondhatni a hallgatás egyfajta konszenzusa. Emiatt máig tisztázatlanok e téren a releváns kutatási, értékelési és értelmezési szempontok; a valós hatástörténeti összefüggések kritikai feltárása helyett továbbra is a bejáratott előítéletekbe való belefeledkezés, a spontán ráhagyatkozás a jellemző. A vizsgálódások útjába szubjektíve is akadályt gördít az elkerülhetetlen érintettségből adódó visszafogottság, de az objektív tényállás is, hogy a teljességgel irányt váltott filozófiai tájékozódások közepette a fiatalabb nemzedékek már alig kerülnek ismertségi viszonyba a jelzett időszak szellemi teljesítményeivel, s az érdeklődésük felébresztéséhez szükséges tudáskészlet is lassan feledésbe merül.
A jelzett korszak filozófiai teljesítményeire irányuló kutatás többféle kérdéssorral szembesülhet. Az első arra vonatkozik, hogy vajon a szocializmusban, az ideológiai dominancia árnyékában nem szünetelt-e a filozófiai kreativitás? Nem egy teljességgel elfelejthető, a filozófiatörténeti kutatás és a filozófiatörtént-írás számára semmilyen feladatot sem kínáló időszakról van-e szó? Az akkoriban filozófia címén művelt tevékenységek eredményei releváns filozófiai produktumoknak tekinthetők-e egyáltalán? E korszakot kutatva vajon nem kerülünk-e hamis illúziók csapdájába, filozófiát keresve egy filozófia nélküli korban (avagy egy filozófiátlan korban)?
Egy újabb kérdéssor azonban a másik irányból is kínálkozik. Hiszen számot kell vetnünk a jelzett gondolkodásmód erőteljes kiképzettségével, kulturális és társadalmi szervesülésével, paradigmatikusságával, és nem utolsó sorban a posztmarxista művekben és attitűdökben való továbbélési képességeivel. Kérdés tehát, hogy e korszak kutatása során a filozófiai életnek és társadalmi-kulturális kihatásainak nem éppen egy kivételes jelentőségű és intenzitású időszaka körvonalazódik a hatástörténeti vizsgálódás számára? Vajon a filozófiai kutatás kihagyhatja (avagy a perifériára tolhatja) a filozófia paradigmatikussá válásának ezt a létező, és gyakorlatilag is megélt esetét? Vajon nem éppen ennek mellőzése folytán táplálunk (önmagunk iránt is) hamis illúziókat?
A kérdések egy további sora a mi irányunkból tevődik fel: Vajon mindaz, ami a szellemi életben négy évtizeden át történt, a rendszerváltási fordulattal nyomtalanul múlt el? A három évtizeddel ezelőtti filozófiai megújulás folyamatai az előző időszak teljesítményeinek semmilyen hatását nem viselik magukon? Elvonatkoztathatunk-e az ilyenszerű hatásösszefüggésektől, amikor úgy tesszük fel a kérdést, hogy hogyan gondolkodunk a filozófiáról és hogyan művel(het)ünk manapság filozófiát?
Végül egy negyedik kérdéssor ‒ az előbbiek egyfajta foglalataként ‒ arra vonatkozik, hogy milyen sajátos kutatásmódszertani problémák merülnek fel a jelzett időszak filozófiai jelenségei tanulmányozása során? Mennyiben szolgáltatnak a vizsgált jelenségek maguk is inherens szempontokat saját filozófiai minőségük kritikai megítéléséhez? Vajon a bennük felellhető releváns filozófiai tartalmak nélkül sikerülhet-e a mai világunkban életképes filozófiai kultúrát kifejlesztenünk és megalapoznunk?
E kérdésekre való válaszkeresések szándékával útjára indított hosszútávú filozófiai kutatási projekt voltaképpen kettős célt követ: egyszerre irányul a szocializmus időszakában képződött filozófiai hagyaték tartalmi/személyi/kulturális hozadékának a feltárására, értelmezésére, értékelésére, illetve, ezen keresztül, e vizsgálódás módszertani hozadékának a beazonosítására és a mai viszonyok közötti hasznosíthatóságára.
Az évente megszervezésre kerülő konferenciák jó alkalmat biztosíthatnak az elért kutatási eredmények bemutatására, megbeszélésére, kölcsönös értékelésére és közzétételére.
A konferencia szervezőbizottsága nevében:
Dr. Demeter Márton Attila egyetemi docens, intézetvezető
Dr. Gergely P. Alpár egyetemi adjunktus
Dr. Veress Károly emeritus professzor