A BBTE Magyar Filozófiai Intézete a Pro Philosophia Alapítvány és az Erdélyi Magyar Filozófiai Társaság közös szervezésében július 5–8. között tartja a Csíkszépvízi Kishavas Panzióban a XII. Nyári Filozófus Tábort, a szakmabeliek és a filozófia iránt érdeklődők találkozóját.
A Filozófus Tábor három napos szakmai, önképző és szórakoztató program, aktív kikapcsolódás és kapcsolatépítés a túrázásra is alkalmas hegyvidéki környezetben. Célja a filozófiai tájékozottság bővítése, a gondolkodó- és kifejezőkészség fejlesztése, elsősorban értelmező szakszöveg-olvasás, filozófiai viták, filmértelmezések, valamint szabadidős- és sporttevékenységek révén.
A tábori programokon való aktív részvétel a filozófia szakos hallgatók felkészülésének és nyári gyakorlatának szerves része. Ugyanakkor a szervezők szeretettel várják a táborba a középiskolások Filozófiai esszépályázatának idei nyerteseit (I., II., III. díj). Mindkét kategória számára támogatott a táborban való részvétel. A programok mellett szállásról gondoskodunk (3–4 ágyas fürdőszobás szobákban), és naponta egy meleg ebédet is biztosítunk. Az ehhez szükséges keretösszeget pályázati forrásból biztosítjuk. Alacsony támogatás esetén a támogatott résztvevőktől is kérni fogunk egy egyszeri szerény hozzájárulást. Az ebéden kívül minden egyéb fogyasztásról, beleértve a reggelit és vacsorát is, ki-ki maga gondoskodik.
Az idei tábor szakmai programjainak témái: 1. Deleuze és a gondolkodás formái; 2. Kant és az egyetemesség problémája; 3. Kant és de Sade: az univerzalitás kérdése a kritikai elmélet olvasatában és 4. A felvilágosodás és az egyetemesség kortárs kritikái.
A részletes program itt olvasható.
A programban megjelölt tematikákhoz kapcsolódó szövegszemelvények:
Gilles Deleuze – Félix Guattari: Rizóma
Gilles Deleuze: Francis Bacon. Az érzet logikája
Kiegészítés a kanti filozófia erkölcsszemléletéhez
Immanuel Kant: Válasz a kérdésre: mi a felvilágosodás?
Immanuel Kant: Tájékozódni a gondolatok között: mit is jelent ez?
Max Horkheimer – Theodor W. Adorno: A felvilágosodás dialektikája
Michael Sandel: A procedurális köztársaság és a tehermentes én; Alasdair MacIntyre: Az erény nyomában;
Stuart Hall: A kulturális identitásról
Étienne Balibar: On Universalism
Szeretettel várjuk a táborba a filozófia és társadalomtudomány szakos tanárkollégákat is. Számukra szállást és ebédet a tábor résztvevői számára fenntartott áron (szállás: 3–4 ágyas fürdőszobás szobákban, napi 50 RON + ebéd 25 RON) biztosítunk. Ugyanez érvényes az esszépályázat nem díjazott résztvevőire, és az állandó jövedelemmel rendelkező doktorandusz hallgatókra is. A rendelkezésre álló keret és a helyek száma korlátozott.
A tábor egyetemi hallgatók és középiskolai diákok számára önköltségesen is hozzáférhető az említett árkategóriában, a rendelkezésre álló helyek számától függően.
Kérjük, hogy az érdekeltek mielőbb jelezzék részvételi szándékukat, az érkezés és a távozás napjának a megjelölésével az iungvari@gmail.com e-mail-címen. Ugyanitt lehet érdeklődni a részletekkel kapcsolatosan is.
A Tábornak helyet adó Kishavas Panzió szolgáltatásai megfelelnek a járványügyi előírásoknak. A tábor résztvevői hozzanak magukkal maszkot, mert zárt térben tartott rendezvényeken a maszkviselés kötelező.