Pályázat középiskolásoknak - Filozófiai esszé írására

Kedves középiskolás diákok!

Két idézetet ajánlunk nektek továbbgondolásra:

1) „A valóság az, amiről egy harmadik személlyel beszélhetek. A valóság csak valamilyen egyeztetés eredményeképpen határozható meg. A valóságot elhagyni „őrültség”: valaki lát a vállamon egy narancssárga nyulat, én azonban nem látom; a beszélgetés ekkor meggyengül, leszűkül. Hogy újra az egyeztetés terébe kerüljünk, nekem úgy kellene tennem, mintha látnám a nyulat a vállamon. A képzelet a valóságra erősített protézisként jelenik meg, amelyet arra használunk, hogy a beszélgetőtársak között több eszmecsere mehessen végbe.” (Nicolas Bourriaud: Relációesztétika)

2) „Ha nem cselekednénk, ha nem lennénk képesek arra, hogy valami újat kezdjünk, s így kifejezésre juttassuk az új kezdetet, ami minden egyes emberi lény születésével napvilágot lát, akkor a születés és halál közé zárt emberi élet csakugyan kárhozatra volna ítélve. Az elmúlásba rohanó élet könyörtelenül a romlás és a pusztulás felé hajt minden embert. Ám a cselekvés, legyen bármilyen bizonytalan is, örök figyelmeztetés az emberek számára, hogy a halált ugyan nem kerülhetik el, mégsem pusztán meghalni jöttek a világra, hanem azért, hogy elkezdjenek valami újat.” (Hannah Arendt:  Vita activa)

Írásaitokban követhetitek a szabad, kötetlen esszéműfaj szabályait vagy a tankönyvben szereplő esszémodellek szerkezetét. Felhasználhatjátok mindkét idézetet vagy csak valamelyiket.

A pályamunkákat díjazzuk. A díjak:  I. díj 500 lej, II. Díj 300 lej , III. Díj 200 lej. A díjazottak, beleértve a különdíjakat is, értékes könyvjutalomban részesülnek a Pro Philosophia, Polis, Kriterion és Egyetemi Műhely kiadók részéről. A díjak és jutalmak mellett a díjazottak oklevelet kapnak és számukra támogatott helyeket biztosítunk a nyári Filozófus Táborban. Külön újdonság az idei pályázat esetében, hogy első három díjazott felkészítő tanárai is könyvjutalomban részesülnek. A szervezők vállalják a legjobb pályamunkák megjelentetését. 

A legalább 70 pontot elért pályamunkák szerzői a felvételi versenyen kívüli beiratkozási lehetőséget nyernek a BBTE-re, a filozófia szak magyar tagozatán meghirdetett államilag támogatott (tandíjmentes) helyekre, a rendelkezésre álló helyszám valamint a kapott pontszám csökkenő sorrendje függvényében.

A pályamunkák bekuldésének határideje: 2014. április 30. Az eredményhirdetésre Kolozsvárt, a BBTE Filozófia Tanszékén kerül sor a 2014. május 10-én megszervezésre kerülő Filozófus nyílt nap alkalmából. A pályázókat írásban értesítjük a pályázat eredményéről.

Rousseau és az írás problémája

Intézetünk vendégeként előadást tart Marsó Paula PhD (ELTE BTK, MMI). Az előadás címe: Rousseau és az írás problémája. A rendezvény társszervezője a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Filozófiai Szakbizottsága.

Időpont: december 13., péntek, 10 óra

Helyszín: BBTE Főépülete (Farkas/Kogălniceanu u., 1. sz.), I. emelet, Böhm Károly terem

VIII. Filozófus Nyílt Napok - 2013 május 10-11

Május 10, péntek:

14.30-19.00: A BBTE Filozófiai Doktoriskolájának konferenciája

Május 11, szombat:

10.00-11.30: Előadás: Bíró-Kaszás Éva (Filozófia Intézet, Debreceni Egyetem): Hannah Arendt
11.45-13.45: Kerekasztal beszélgetés: Hannah Arendt és a gonosz banalitása
14.00-14.50: A Filozófia Szak rövid bemutatkozása, vetítés
15.00-16.00: A filozófiai esszépályázat kiértékelése, a díjnyertes esszék bemutatása
 

Pages

Subscribe to Kolozsvári Magyar Filozófiai Intézet RSS