Gyászjelentés
Elhunyt Vajda Mihály, Széchenyi-díjas magyar filozófus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Vajda Mihály az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsésztudományi Karának filozófia-német szakán szerzett diplomát 1960-ban, 1961-tól a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetének tudományos munkatársaként dolgozott. Ekkoriban Lukács György tanítványi köréhez, az ún. Budapesti Iskolához tartozott.


A BBTE Magyar Filozófiai Intézete, a Pro Philosophia Alapítvány és az Erdélyi Magyar Filozófiai Társaság közös szervezésében július 11–14. között tartja a csíkszépvízi Kishavas Panzióban a XIV. Filozófus Nyári Tábort, a szakmabeliek és a filozófia iránt érdeklődők találkozóját.
Május 24-én, szerdán 15 órától Laczkó Sándor egyetemi docens (Szegedi Tudományegyetem, BTK, Filozófia tanszék) tart Erasmus-vendégelőadást.
Május 18-án, csütörtökön 16 órától Sajó Sándor egyetemi docens (ELTE, BTK, Esztétika tanszék) tart Erasmus-vendégelőadást.
2023. május 17-én, szerdán 17 órától kerül sor Ungvári Zrínyi Imre Egy életmű „képződésének” konstellációi. Böhm Károly filozófiájának utóélete című kötetének bemutatójára a BBTE főépületének Böhm Károly termében. A szerzővel Kerekes Erzsébet beszélget.
Érdekelne, hogy milyen lehetőségeid vannak szakmai fejlődés vagy a kolozsvári egyetemi élet terén, ha a filozófia szakot választod? Május 20-án a Kolozsvári Magyar Filozófiai Intézet diákjai és doktori hallgatói online szak- és felvételi tájékoztatót szerveznek, hogy minden kérdésedre választ találjanak.