A magyar nyelvű filozófiaoktatás hagyományai a kolozsvári tudományegyetem alapításáig (1872) nyúlnak vissza. A filozófiai képzés és kutatás többnyire követte a különböző történelmi időszakokban dominánssá vált gondolkodási irányokat. A neokantianizmus hatása erőteljes érték- és kultúrfilozófiai orientációban mutatkozott meg, az élet- és egzisztenciafilozófiai beütések jelentős mértékben inspirálták a kisebbségfilozófiai gondolkodást. A logikai, etikai, jogfilozófiai és társadalomfilozófiai kérdések a kolozsvári egyetemen folyamatosan az érdeklődés középpontjában álltak. A szocializmus időszakában a polgári filozófia irányzatait a marxista filozófia váltotta fel.
A BBTE-en az 1983-ban megszüntetett magyar nyelvű filozófiai képzés 1991-től indult újra. Egy fokozatosan kiépülő magyar tagozatként ma viszonylag önállóan szerveződő struktúrát képvisel a Történelem és Filozófia Kar, valamint a filozófiaoktatás egészén belül. A jelenlegi filozófiai képzés, a kolozsvári filozófiai hagyományok folytatójaként, széles körben igyekszik nyitni a kortárs filozófiai gondolkodás főbb területei felé.
A kolozsvári egyetem filozófia tanszékén az európai színvonalú filozófiaoktatás és az önálló filozófiai gondolkodás első képviselője Böhm Károly (1846–1911) volt, az első magyar filozófiai rendszer megalkotója. Böhm a Pozsonyi Teológia diákjaként indult, majd Rudolf Hermann Lotze-t, Albrecht Ritschl-et és Otto Liebmann-t hallgatta a göttingeni, tübingeni és berlini egyetemen. Hazatérte után pozsonyi teológiai, majd budapesti középiskolai filozófiatanár, aki egyidejűleg a Magyar Philosophiai Szemle alapító szerkesztője, majd a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a Magyar Filozófiai Társaság alelnöke. Böhm Károly 1896–1911 között volt Kolozsváron az I. Ferenc József Tudományegyetem filozófiai tanszékének professzora. Itt alkotta meg hat kötetes főművét Az ember és világa címmel. Az ebben kifejtett neokantiánus ihletettségű filozófiai rendszer az ember szellemi lényének átfogó értelmezése és egyszersmind a szellemi értékek (tudomány, erkölcs, művészet) koherens elméleti megalapozása. Műve jelentős hozájárulás a magyar filozófiai szaknyelv és terminológia megteremtéséhez.
Böhm Károly legtehetségesebb tanítványai (Bartók György, Ravasz László, Tankó Béla, Makkai Sándor, Varga Béla, Tavaszy Sándor) maguk is alkotó filozófusokká és teológusokká váltak, aminek köszönhetően Böhm körül létrejött az a szellemi csoportosulás, amelyet a későbbi filozófiatörténeti kutatásokban Kolozsvári Filozófiai Iskolaként tartanak számon. Mindannyiuk nevéhez egy sajátos gondolkodási irány fűződik (neokantianizmus, értékelvűség, kisebbségfilozófia), amely mind a mai napig a magyar filozófia élő hagyományához tartozik.
Böhmöt Pauler Ákos követte 1912–1915 között a filozófia tanszéken, később pedig Böhm tanítványai közül Bartók György (1882–1970) és Tavaszy Sándor (1888–1951) szintén a kolozsvári magyar egyetem filozófiaprofesszoraivá váltak. Bartók György1917-től 1919-ig volt az egyetem tanára, majd 1940-től rektora. Böhm nyomain haladva tovább művelte a kantiánus értékelvű filozófiát. Tavaszy Sándor, aki 1945 és 1948 között tanított a kolozsvári egyetem filozófia tanszékén, Schleiermacher, Kierkegaard és Karl Barth filozófiája nyomán egy sajátos kisebbségi humánum-filozófiát és didaktikát dolgozott ki.
A negyvenes évek végén és az ötvenes évek első felében a Bolyai Egyetemen a marxista Gaál Gábor (1891–1954) neve fémjelezte a filozófiaoktatást.
Később, a marxista filozófia szemléleti keretei között Angi István, Balázs Sándor, Bretter György (1932–1977), Gáll Ernő (1917–2000), Kallós Miklós, Nagy György, Szegő Katalin (1933–2005), Tóth Sándor a filozófiatörténetre, a szociológiai látásmódra, az etikára és az esztétikára alapozva igyekezett az ideológiai nyomás ellenére színvonalas filozófiaoktatást biztosítani.